Most az én mesém következik…
Az első randevú hatása, ebben az esetben is fontos……
Jó érezni, ha meg van a kémia közöttünk, mindenképp fontos találkozunk, hogy megismerjük egymást!
A tapasztalataim alapján, azonban csak érintőlegesen beszélgetünk magáról a megismerkedésetekről, ezt bizonyos okokból másképp és máskor hallgatom meg. Ezért a randevún, inkább a személyiségetekre leszek kíváncsi, és az esküvői részletekre, elképzelésekre, a családi háttérre.
Az esküvői szertartás szövegének elkészítésében ez fontos szerepet játszik. Mert a személyes beszélgetés során is gyakran olyan apró részletek derülhetnek ki, amiből egyszerre romantikus és humoros történet kerekedik.
Szeretem ha a szertatáson meghatódik a pár és a meghívottak is, de még jobban, amikor a humorral fűszerezett történet miatt, halk nevetések törik meg a könnyes pillanatokat.
Amennyiben úgy érzitek megfelelő szertartásvezetőre találtatok a személyemben, megbeszélünk minden szükséges részletet, szerződést kötünk. Az esküvő előtt legkésőbb 1 hónappal, megismertetem a szertartás szövegét, a személyre szabott részt meg is hallgatjátok tőlem. A forgatókönyvet 2 héttel az esküvő előtt elküldöm Nektek, az esküvőszervezőnek, ceremónia mesternek és akinek még szükséges.
Ha külföldön éltek, beszélhetünk whats up, viber, messenger segítségével. Sok esetben az első találkozónk is virtuális, de segítségével láthattok, hallhatjátok a hangom és tesztelhetitek az angol nyelvtudásom.