Az első lépések együtt

A szertartás előtt

Az első randevú hatása, ebben az esetben is fontos......

Jó érezni, ha meg van a kémia közöttünk, mindenképp fontos találkozunk, hogy megismerjük egymást!

A tapasztalataim alapján, azonban csak érintőlegesen beszélgetünk magáról a megismerkedésetekről, ezt bizonyos okokból másképp és máskor hallgatom meg. Ezért a randevún, inkább a személyiségetekre leszek kíváncsi, és az esküvői részletekre, elképzelésekre, a családi háttérre.

Az esküvői szertartás szövegének elkészítésében ez fontos szerepet játszik. Mert a személyes beszélgetés során is gyakran olyan apró részletek derülhetnek ki, amiből egyszerre romantikus és humoros történet kerekedik.

Szeretem ha a szertatáson meghatódik a pár és a meghívottak is, de még jobban, amikor a humorral fűszerezett történet miatt, halk nevetések törik meg a könnyes pillanatokat.

Amennyiben úgy érzitek megfelelő szertartásvezetőre találtatok a személyemben, megbeszélünk minden szükséges részletet, szerződést kötünk. Az esküvő előtt legkésőbb 1 hónappal, megismertetem a szertartás szövegét, a személyre szabott részt meg is hallgatjátok tőlem.  A forgatókönyvet 2 héttel az esküvő előtt elküldöm Nektek, az esküvőszervezőnek, ceremónia mesternek és akinek még szükséges.

Ha külföldön éltek, beszélhetünk whats up, viber, messenger segítségével. Sok esetben az első találkozónk is virtuális, de segítségével láthattok, hallhatjátok a hangom és tesztelhetitek az angol nyelvtudásom.


Részletek amit személyesen átbeszélünk

  1. A hivatalos esküvő  időpontja (részletes információ a hivatalos polgári szertartásról katt ide).
  2. Esküvői szertartás helyszíne és időpontja: amely akár külföldi helyszín is lehet és akár esti esküvői szertartás is, vagy munkaszüneti nap.

  3. Létszám.
  4. Felvett nevek.
  5. A Ti történetetek.
  6. Kontaktok (ceremóniamester, dj, fotós) – hogy tudjak egyeztetni velük igény esetén.
  7. Tanúszemélye.
  8. Tolmács igénye.
  9. Az esküvő színei, esetleg speciális téma esküvő lesz. (Star Wars, középkori, motoros).
  10. Összekötő szertartás, gyertya gyújtás, idő kapszula, homoköntés, ujjlenyomatfa..stb.  Itt láthattok fotókat
  11. Zene (bevonuló, aláíró, gyűrűhúzás, szülőköszöntő, gratulációs), itt található pár zene.
  12. Vers, idézet, fogadalomtétel szöveg.
  13. Szülőköszöntés, ezekhez ajándékok. Itt láthattok fotókat
  14. Emléklap, házassági lap grafikai terve.  Itt láthattok fotókat
  15. Pezsgőzés (hányan, hol, mivel).